PEUGEOT 308 RC-Z

308 RC

A PSA valószínűleg jó lóra tesz azzal, hogy a 308 RC-Z tanulmányát szériagyártásba küldi. A franciák már korábban is kihoztak szép számmal sportautó tanulmányokat (elég csak a 908-ra gondolni), de szériagyártásba egyik sem került. A jég megtörni látszik, ugyanis a hírek szerint már jövőre kigördülhet az első RC-Z feliratú jármű a Peugeot gyár ajtaján.

Az oroszlános sportkupét először a Frankfurti Autószalonon láthattuk, és az Audi TT-hez hasonló tetővonalával, és cápaszerű formájával megkapó jelenség volt. Szerencsére nem merült feledésbe a csinos 2+2 üléses RC-Z, és a jövő héten kezdődő Genfi Autószalonon már szériaközelibb állapotban mutatják be.    308 RC
 

A látvány mellett valószínűleg a vezetési élmény terén is jól teljesít majd a 308 kupéváltozata, ugyanis a széleskörűen alkalmazott polikarbonát műanyagoknak köszönhetően alacsonyan marad a jármű tömege. Az 1220 kilogrammos karosszériában a Miniből ismerős 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses turbómotor foglal helyet. Nem is akármilyen formában, ugyanis a tegnap bemutatott JCW modellekben megtalálható verziónál is erősebb - 218 lóerős - lesz.

 PEUGEOT 308 RC
 

A 308 RC-Z-nek minden adottsága megvan ahhoz, hogy remek autó lehessen, és ha valóban megvalósul a beharangozott 7 millió forint alatti ár, komoly népszerűségre számíthat majd a franciák újdonsága.

 PEUGEOT 308 RC

PEUGEOT 308 RC PEUGEOT 308 RC PEUGEOT 308 RC

vissza a hírekhez